ROBERT CHARIOT: A KRISTÁLYGERINC

Abban a pillanatban, amint végzett, s elégedetten hátradőlt a székében, lónyerítést hallott! Egy szekér közeledett, jól hallhatóan zörögve az úton. Craig felállt, és odasietett a kicsi kék madárkákkal teli kalitkához, kinyitotta, és ki akarta belőle venni belőle az egyiket, csakhogy a pici madárka meg-csípte az ujját! Miközben Craig sziszegve visszarántotta, és a szájába vette vérző mutatóujját, a szokatlanul harcias kék madárka kereket oldott, s dia-dalittas csipogás közepette ki is repült a nyitva felejtett ajtón!

Craig, a jobbik kezén lévő mutatóujját szopogatva, becsukta a kalitka ajtaját, leakasztotta a gerendáról, és az asztalra tette. Ugyanígy tett a fácá-nokkal is. A szekér közben egyre jobban, és egyre hangosabban közeledett!

Craig a vállára akasztotta az összefűzött fácánokat, a kalitkát pedig felemelte. - Így ballagott ki az útra, ahol megállt, és bevárta a szekeret, ami csakhamar meg is jelent.

Először még csak az a fiatal, néhol fehér foltos kanca, amelyik erölködés nélkül húzta, aztán a szekér elejében ücsörgő, drága, minőségi, sötétzöld utazóköpenyt, barna bársonytalárt és csizmát viselő, a huszas éveiben járó, rövid fekete hajú és fekete szemű férfi következett, aki a külsejét még "megfejelte" azzal, hogy egy fekete szemceruzával kihúzta a szemei körvonalait. Végül a szekér maga is befutott. Az egész egy világossárga deszkákból emelt, fekete tetejű, négy keréken guruló, henger alakú házra emlékeztetett. Az oldalán a Nimród portékái felirattal. A szekér pontosan Craig mellett állt meg. A kis kék madarak izgatottan csipogni, csicseregni és verdesni kezdtek. Ez Nimród figyelmét sem kerülte el...

- Sohasem bírták a búrámat.- jegyezte meg, mélyet sóhajtva.- Hogyan sikerült elkapnod őket?

- Csapdákkal.- felelte.- Tudod, csak annyi a trükk, hogy ismerni kell a szokásaikat.- tette hozzá. Nimród bólintott.

- Értem.- s mélyet sóhajtott.

- Hallgatlak.- mondotta Craig türelmesen.

- El sem hinnéd... De... Nehéz megélni manapság ezen a vidéken, barátom! Már nem elég Vándorvarázslónak...

- Khm. Szemfényvesztő és Bűbájkeverő.- javította ki.

- Már nem elég Szemfényvesztőnek és Bűbájkeverőnek lenni!- kezdte elölről Nimród.- Manapság nagyon nehéz fenntartanom a megszokott életszín-vonalamat!- kesergett Nimród.- Ráadásul az emberek úgy tesznek, mintha Lazarus nem bukott volna el ötven évvel ez előtt! Tudom, hogy vannak olyanok, akik még a mai napig sem heverték ki, de akkor is!- Craig nem szólt semmit.- Lehet, hogy én csinálom rosszul! Lehet, hogy nekem is Ide-kint kellene élnem, vadásznom és csereberélnem az itt áthaladókkal, akik a Városba igyekeznek.- csend.- De most még megelégszem kevesebbel is, hisz tudod! Nagyon sokoldalú és tehetséges vagyok! Bár, ha végre sikerülne betanítanom ezt a tucat madarat, akkor talán beljebb lennék!- vázolta Nimród.

- Csak tizenegy van.- szólott Craig.- Egy megszökött.- Nimród nagyot nézett.

- Micsoda?- hüledezett teátrálisan.- Tőled? Az erdő fiától? Tenzin mester tanítványától? Mégis hogyan?

- Meg akartam nézni, hogy milyen nemű. Mert kis kék barátunk harcias volt, amióta csak elkaptam. Nem hagyta magát! És mint láthatod... Ő győzött!- Nimród bólintott, és a kalitkáról az összefűzött fácánokra nézett, amire a kis kék madarak azonnal abbahagyták a ficánkolást.

- Fá-cán-hú-ú-ú-ús!- áradozott Nimród.- Mmmmm. A kedvencem!

- Mind hím. Tegnap lőttem őket. A tojókat most nem bántom. Most vannak túl a párzási időszakon.

- Hát igen.- sóhajtotta Nimród.- Az az embereknél is igen kemény tud lenni.- Craig fejcsóválva elmosolyodott, és felnyújtotta a fácánokat Nimród-nak, aki át is vette őket, s letette maga mellé. Következett a kalitka. Abban a pillanatban, ahogy átvette őket, a madárkák vad csicsergésbe kezdtek, és eszelős sebességgel randalíroztak fel-alá odabent! - Nimród öket is maga mellé tette. - Craig homlokráncolva figyelte a jelenetet.

- Amúgy...- kezdte, a nyüzsgő kalitkát bámulva.- Mi történt az előző tucattal? Nem hallom őket?

- Ú...- szívta meg a fogait elfintorodva Nimród.- Hát igen. Azok... Izé... Meghaltak.

- Hogyan?

- Egyszerre.

- MI?

- Igen.- felelte Nimród.- Hosszú történet, aminek része egy tüzes karika is...

- Egy... Micsoda!?- hüledezett Craig.

- Máskor!- tette hozzá nyomatékosabban, és leadott neki egy jókora bőrszütyőt.- A szokásos összeg. Nem csinálok ügyet abból az egyből, amelyik megszökött.- Craig megrázta a szütyőt a füle mellett. A halk zörgés után a férfi, zsebének mélyére süllyeztette.

- Arra a madaras dologra tehát még visszatérünk.

- Igen, tudom, hogy nem úszom meg.- sóhajtott Nimród.- Azt hiszem, hogy én most indulok is.- hirtelen hangosat rikkantott egy sólyom. Craig és Nimród egyszerre néztek fel, a fokozatosan ereszkedő madárra. A kifejlett sólyom, egy összetekert pergament szorongatott a lábaival...

- Tudod Nimród...- kezdte Craig a madarat figyelve.- Valahányszor feltűnsz itt, mindig valami ilyesmi történik!

- Most mit mondjak? Rossz ómen vagyok!- vonta meg a válát.

- Na, tűnj innen!- morogta vigyorogva Craig, amire Nimród elhajtott, Ő pedig magára maradt a madárral. - Berohant a kunyhójába, és egy vastag, könyékig érő bőrkesztyűt húzott fel a jobb kezére. - Az ajtóban megállt, és behajlította a karját leszállópályának. A sólyom leszállt. Magához vette a pergament, útjára engedte a madarat, lehúzta és félre dobta a kesztyűt, kitekerte a pergament, és türelmesen elolvasta az egymondatos üzenetet: Egy fecske, nem csinálhat nyarat! Amikor végzett, besietett a kunyhóba. Felhúzott egy hosszúujjú fekete inget, arra pedig a mellényét. Az oldalára kötötte a kardját és tőrét, hátára vette hátizsákját és pajzsát, ládájából magához vette összes megspórolt pénzét, s futva elviharzott abba az irányba, ahonnét Nimród jött. A végtelen erdőn túl, homályosan a távolságtól, feltehetőleg egy egész heti járóföldre, egy olyan hegységrendszer szelte át a vidéket, nyugat-kelet irányban, amely felett kövér, sötét-szürke, halkan morgó fellegek gyűltek. Craig oda tartott...